>>/7699/
Egy kissé megkésve, de úgy látom még így is elsőként megemlítve. Szóval új fejezet, régi érzések. Egyik szemem sír, a másik nevet. Még mindig lebegtetve a kimenetelt de mindent összevetve jó fejezet volt. Bár egy kicsit majdnem erőltetetten előrántottnak érzem a megoldást. Másfelől Tsukushi ismét ördögien szemét volt, mert evvel a lejárati idővel gyakorlatilag értelmetlenné tette egy bizonyos illető korábbi cselekedetét. A Reg-hez kapcsolódó történetszál is érdekesnek ígérkezik. Viszont már kezd elegem lenni egy másik illető ábrázolásából. Tsukushi kezdi túlzásba vinni. Eleinte még elfogadtam magamban, hogy ez egyfajta titkolózás, de hogy a legkomolyabb helyzetekben is így jelenik meg, az már kezd egy kicsit sok lenni számomra.