Ezt a posztot már régen meg kellett volna írnom, csak faszokat szopok és sose sikerült normálisan megírni és mindig eldobtam de bazdmeg megcsinálom. 
Erre a posztra  >>/3313/

Vágj bele nyugodtan, mert a nyelvtana az a nagyon alap szinten meglehetősen baráti, főleg ha mondjuk gimnáziumban végémentél azon a tortúrán ami az igeragozás. (Persze utána gyorsan a vízbe ugrik a majom, de menedzselhető a dolog.)

Én egy éve tanulom egyetemi környezetben, tegyük hozzá és amúgy kurva melós, főleg ha kézzel is meg akarsz tanulni írni és szépen akarod kiejteni a szavakat, de abszolút nem lehetetlen. 

Annyi hogy magyarul nem igazán van hozzá normális segédanyag a nemrégiben megjelent Kínai-Magyar Nagyszótáron kívül (ami amúgy kibaszott hasznos, mivel majdnem minden kifejezéshez van példamondat is ami nagyban segíti hogyha mondjuk magyarról akarsz valami kínaira fordítani akkor ne tótiszolj hatalmasakat).
(Tankönyvek közül ugyan van az asszem kétkötetes "Kínai Nyelvkönyv Magyaroknak" de ami keveset használtuk extra órákon azon egyrészt nagyon látszik hogy nem önálló tanulásra való hanem gimnáziumi használatra, másrészt egyszerűen fapados ha a mellé járó feladatokat nézzük. Igazából egy gagyibb New Practical Chinese Reader.
A Galla-Józsa féle négyköteteset még nem volt időm átbogarászni rendesen a nyáron, de abban viszont első blikkre vannak jó gyakorlószövegek olvasáshoz. Galla egy egész penge sinológus volt, úgyhogy valszeg a nyelvtanról se mondanak benne égbekiáltó faszságokat mint azt mondjuk egy német nyelvkönyvben láttam egyszer hogy a 是 az létige meg ilyen hülyeségek.
P. Szabó József-féle (sinológus ő is ha nem csal az emlékezetem) kínai könyvről jót nem hallottam az online vélemények alapján. Magyar-Kínai alapszótára ha nagyobb lenne sokkal hasznosabb lenne a magyar része miatt, de így igazából az is felejtősen meh mert kevés szó van benne.
Van még egy valami a kilencvenes években megjelent Nagy Bálinttól, akiről mondjuk sose hallottam, ebből most találtam pdf-et de nem tudok róla mit mondani.)

Minden egyéb ilyen "15 perc kínai" tier meg "társalgási zsebkönyv" tier szarokat tessék elfelejteni és messziről elkerülni, főleg hogy sokszor még a hangsúlyt is basznak jelölni bennük.

Ez ugyanígy vonatkozik a használhatatlanul szar "népszerű magyaros" átírásrendszerre amiben sikerült a nagy öregeknek az 50-es években a q-j-ch-zh hangokat cs-re átírni ami nagyban megnehezíti az életedet ha szó szerint bármilyen régebben magyarul kiadott kínai könyvnek tudni akarod a rendes kínai címét. 
Egy szar, felejtsd el, tűzzel vassal kéne irtani csak a kurva Akadémia még ajánlja, mert ez így prolibarát. 
(Ezen megint a szükségesnél jobban fölbasztam magam.)

New Practical Chinese Reader még önálló tanulásra is egészen baráti szerintem, a nyelvtani jegyzetei nagyon jók. Bár nyilván kicsit spártai ezzel a feketefehér designnal belátom, de tényleg helyesen írja le mi van. Sok a példamondat benne és fokozatosan durvul csak be. 
Kínai-Magyar Nagyszótár az nemrég jelent meg, csilli-villi új, eszed-faszod megáll tőle akkora dolog hogy ez van. Ráadásul az évtized közepéig még csak fizetned se kell érte hanem szotar.hu-n ingyen van még 4 évig ha regisztrálsz ingyen. (De amúgy MEK-en van valami giga-excel táblázat ami az addig közreadott legnagyobb kínai szótár, bár annak a származásáról megint lófaszt se tudok.)
(Annyi fogyatékossága azért van, hogy rajzolással nem tudsz benne keresni (mert ezt állítólag az ELTE és az MTA nem tudta megoldani valamiért, legalábbis nekem ezt mondták) és ezért kell valami felület ahol előtte írással beviszed az írásjegyet. 
(Szerintem amúgy jó hogy ha magyar szótárat használsz mert valamennyi közvetettséget levesz a dologból.)

Ha esetleg jár erre nálam magasabb erőszinttel rendelkező kínabuzi anon nyugodtan javítson bele abba amit írtam. (Mert én is relatíve az elején járok, belátom.)
Ha valami konkrétabb kérdésed van akkor nyugodtan tedd fel, én megpróbálok rá válaszolni ha tudok.